Egy küzdelmes rangadó

Felsőpakony

Bár kissé hűvös, de a mérkőzés időpontjára, meleg vasárnapunk volt.
Minden egyes korosztályban bizonyos korcsoportok behatárolásánál,
más-más követelmények és elvárások vannak.
A negyedik fordulóhoz érve kissé elfogyott a lendületünk, ami a gyerekek nem egyenletes teljesítményének hiányában érthető. Sajnos párosultunk azon kellemetlen tulajdonsággal is, hogy nem tudtunk felpörögni kellően a mérkőzés ritmusára. Valójába ezen nincs csodálkozni való és nem is kérünk, kérhetünk számon a gyerekek játékával kapcsolatban, hiszen a felnőttek sem tudnak folyamatosan jó teljesítmény nyújtani. Köztudott, hogy ez a korosztály egy évvel idősebb korosztályú bajnokságban szerepel. Rengeteg időnk van és nagyon jó fejlődési időszakban vagyunk. A fizikai korlátok behatárolnak minket és ez mellé párosul az időbeni korhatár az ellenfél javára. Ilyenkor ugyanúgy kell a biztatás, a dicséret az edzőtől, a társaktól, a szülőktől egyaránt.
– Fel a fejjel fiúk a következő jobb lesz.
Nem dőlt össze a világ, megyünk tovább és két perccel a mérkőzés után már a következő bajnokira készültünk.

Hajrá T LA SE

.Véber Miklós Törökbálint, 2012.09.30.

Hétköznapi bajnoki

Egy hétköznapi mérkőzés

 Gyönyörű szerdai napon, megszabadulva az iskolai nyűgöktől, elindultunk Újlengyelbe. A ?-es bajnokság Nagykátai kettes csoport listavezető barlangjába készültünk. Nem ijedtünk meg, nem illetődtünk meg és nem számított, hogy szó szerint Dávid és Góliát meccset játszottunk. Sajnos azonban a technikai jó játékunk, a jó csapat szellem és a kimaradt helyzetek ellenére csak a fizikai fölény győzedelmeskedett. Nagyjából úgy szeretném ezt jellemezni, mint ha három felnőtt, három hat éves gyerek ellen maximális erőbedobással küzdene.

Mindezek ellenére nagyon összetartó és küzdelmes mérkőzésben volt részünk.
Nagyon sok játékos magasra tette a mércét, mely kapcsán bevallom töredelmesen, van, akitől az elmúlt három évben, mióta az akadémia tajga, nem láttam ilyen önbizalommal teli és technikailag jó kivitelezésű játékot. A frissen érkezett játékosokról szeretnék annyit elmondani, hogy felvéve a kesztyűt és a csapat lendületét és akaratát, folytonosságként szerepeltek egy nagyon jó mérkőzésen. Bizonyára több szülő felteszi a kérdést, hogy vajon milyen hatással van ez a gyerekekre? Ebben az esetben a legfontosabb három nagyon lényeges tényező:
-         Az edző miként kommunikálja le ezt a gyerekekkel.  Mik azok a célok, amiket elvár a mérkőzésen, ami először az egyén majd a csapat részéről teljesíthető. Fontos a dicséret, mert a gyerek meg akar felelni és ezt kontrolálni kell.
-         Nagyon fontos a csapat szellem, hogy egy jó közösséget ápolni lehessen és a közösség is figyelve önmagukat összetartva barátként, csapatként működjön együtt.
-         A szülők szerepe a saját gyerekeik és a csapatban levő gyerekek felé. Nagyjából úgy szeretném ezt jellemezni, hogy ha az egyik futballista megdicséri a másikat az elismerés, vagy ha az egyik nő megdicséri a másik nő ruháját az elismerés. Konkrétan arra szeretnék utalni, hogy szükséges a gyerekeinket megdicsérni és a csapat többi tagját is. Egy élő példát szeretnék említeni: A gyerekek, amikor bevonulnak a mérkőzésre, igyekeznek a közönséget együtt köszönteni és számomra megható látvány az, amikor a gyerekek elindulnak a mérkőzés végén, kocogva a szülők közönség felé, közben tapssal megköszönve a buzdítást. Talán sok felnőtt el sem hinné, milyen sokat jelent ez. Sok jó hagyomány elindult nálunk, ezeket ápoljuk, gazdagítjuk, és lehetőségeink szerint megóvjuk, igyekezve minden korosztálynál.

Köszönjük a szurkolás!
Véber Miklós Törökbálint, 2012.10.03.

Győztes Meccs

T-bálint LA SE U12 Monoron

A ma reggeli (vasárnap 06,40) korai felkelések sajnos arról tettek tanúbizonyságot, hogy mindenki álmos. Miután sikerült összeszedni a csapatot, elindultunk Monorra az U12 csapatunkkal.

Varga Mátyás, Samu Dániel, Szekeres Mátyás, Hajtó Balázs, Szecsődi Bálint, Godányi Dominik, Kocsis Lázár, Vámos Máté, Salgó Mátyás, Ősapay László.

Egy óra buszozás után, egy nagyon kulturált, szép sportegyesület látott vendégül bennünket.

Sajnos betegség miatt és egyéb távolmaradás okán, valamint a velünk egy időben kezdődő

Bozsik torna behatárolta a létszámunkat. 09:00-kor sípszó jelezte, hogy kétszer 35 percben nehéz mérkőzés vár ránk. De 12 perc eltelte után a mérkőzés végéig olyan teljesítmény volt látható a csapaton, amely eredménytől függetlenül minden dicséretet megérdemel.

Ahogy szokták mondani, a csapat szó szerint szívét, lelkét kitette a pályán. Fantasztikus volt látni egy Szecsődi Bálint ellentmondást nem tűrő lendületes játékát, Szekeres Mátyás és Hajtó Balázs erőszakos, gyors, határozott közbelépését és Samu Dániel kezdeti bizonytalanság után egyre magabiztosabbá váló akaratát.

Varga Mátyás gondolva a mérkőzésre el látogatott a legközelebbi Praktiker-be, némi fa anyagért és szögért és miután bedeszkázta a kaput, tudatta mindenkivel, hogy az ellenfél ma ide gólt nem rúg.

Bár Kocsis Lázár, Vámos Máté és Godányi Dominik nyelve kicsit lejjebb lógott a térdüknél, de becsülettel küzdöttek a közép pályán.

A védekezésben segítő és támadásban az őrületbe kergető védőit Salgó Mátyás kihasználta az ellenfél legkisebb hibáját és egy szöglet beadása után a gyors reagálásnak köszönhetően bomba gólt lőtt.

Bár a mérkőzésen akadtak még lehetőségek, de a 70. perc végére kiderült, hogy Matyi győztes gólt rúgott.  Ősapay László élete első bajnoki mérkőzését játszotta nálunk és ügyesen hozzá tett a csapat játékához. Egy nagyon jó mérkőzést sikerült megnyernünk, ráadásul az idegenben szerzett 3 pont óriási dicséretet és örömet szerzett. Nagyon jó volt látni, hogy a gyerekek egységesen, egymást kisegítve mozogtak a pályán. Minden tiszteletünk Őket illeti.

Várjuk a következő ellenfelünket.

 

Köszönjük a részvételt és gratulálunk mindenkinek.

 

 

 

Véber Miklós                                                                      Monor, 2012-09-23

Első bajnoki U12

U12 Első bajnoki mérkőzése.

 

A Törökbálinti  LA SE első bajnoki mérkőzését játszotta, vasárnap 10:00-kor ?-es pályán.

Hát eljött ez a nap is, bevallhatom vártam már, hogy egy csapat, akik nálunk kezdik a labdarúgást, életük első hivatalos bajnoki mérkőzésüket is velünk kezdjék el.

Bár a korosztály 2001-es csapat, a jelenlegi keret tagjai: Varga Mátyás kapus 2001, Hajtó Kristóf 2002 kapus, Tóth Bence 2003, Szabó Gergely 2001, Szekeres Mátyás 2001, Hajtó Balázs 2001, Godányi Dominik 2002, Vámos Máté 2001, Kocsis Lázár 2001, Salgó Mátyás 2003, Süli Botond 2001, Szecsődi Bálint 2003, Ősapay László 2001.  Havas Edvárd 2001.

A ?-es PMLSZ bajnokság kiírása 2000-évben születettek részvétele!

Nincs bajnokság a jelenlegi 2001-es csapat részére Pest megyében.

De örömmel elmondható, a csapat az első bajnoki mérkőzés és a fizikai fölény (aki jelen volt látta) egy csapatként egységesen és emelt fővel jött le a pályáról.

Ezúton jegyezném, meg, 1-év sokat számít, de itt csak a fizika törvényei érvényesültek, bizonyos esetben. Persze pl. egy Tóth Bence tiszteletet parancsoló belépője az első percben a nála 25 centivel magasabb, plusz 20 kilogramm és 3-év ellenére jelezte, mindenki számára hogy nem feltartott kézzel ment ki a csapat a pályára.

Jó mérkőzést láthattunk és hiszem, látunk a jövőben a csapattól.

Csak dicséret illeti őket!

Véber Miklós 2012-09-16.