Egy küzdelmes rangadó

Felsőpakony

Bár kissé hűvös, de a mérkőzés időpontjára meleg vasárnapunk volt.
Minden egyes korosztályban bizonyos korcsoportok behatárolásánál,
más-más követelmények és elvárások vannak.
A negyedik fordulóhoz érve kissé elfogyott a lendületünk, ami a gyerekek nem egyenletes teljesítményének hiányából adódott. Sajnos párosult ez azon kellemetlen dologgal is, hogy nem tudtunk felpörögni kellően a mérkőzés ritmusára. Valójában ezen nincs csodálkozni való és nem is kérjük, kérhetjük számon a gyerekek játékával kapcsolatban, hiszen a felnőttek sem tudnak folyamatosan jó teljesítmény nyújtani. Köztudott, hogy ez a korosztály egy évvel idősebb korosztályú bajnokságban szerepel. Rengeteg időnk van és nagyon jó fejlődési időszakban vagyunk. A fizikai korlátok behatárolnak minket és ez mellé párosul az időbeni korhatár az ellenfél javára. Ilyenkor ugyanúgy kell a biztatás, a dicséret az edzőtől, a társaktól, a szülőktől egyaránt.
– Fel a fejjel fiúk, a következő jobb lesz!
Nem dőlt össze a világ, megyünk tovább és két perccel a mérkőzés után már a következő bajnokira készültünk.

Hajrá T LA SE

.Véber Miklós Törökbálint, 2012.09.30.

Be Sociable, Share!

Hozzászólások lezárva.